(beszélgetőtárs: Sepsi Enikő)
SE: Onnan indíthatnánk, hogy Az angyal válaszol, amelynek a megismertetésével leginkább foglalkozol sok minden más mellett, arra négy fiatal, és először is három nő volt leginkább fogékony.
KGY: Igen, és leginkább Hanna, Dallos Hanna. Ez a történet 1943 és 1944 között játszódik Budapesten, és Hanna rendkívüli fogékonyságával mint egy adóvevő rádió, úgy kapta a felső adást és adta tovább. Különleges adottság ez, és sokszor megtapasztaljuk a misztikában, hogy a nők milyen tisztán képesek egyenesben kapni az adást. Az angyal válaszol tanításait Gitta igazságkeresése és belső sürgetése váltotta ki. Mallász Gitta világhírű sportcsillag volt a két világháború között, majd hirtelen otthagyta fényes karrierjét, megkereste Hannát, akivel fiatalon, még az Iparművészeti Főiskolán kötött mély barátságot, aki aztán segítette őt visszatalálni a képzőművészethez és önmagához. Hanna fiatalon ment férjhez Kreutzer Józsefhez, és Strausz Lilivel együtt, aki Gittát sportkarrierje idején gyógykezelte, meghitt baráti kört formáltak Hanna és Józsi budai műteremlakásában. 1943-ban a zajos Budapestről, ahol a hangszórók a szervezett hazugságokat üvöltötték, Budaliget csendjébe vonultak el. Ekkor Gitta és Hanna 36 éves, ők egyidősek voltak, Lili 42 és József 38 éves. Gitta egyre inkább érezte, hogy egy szakadék szélén élnek. Budaligeten nappal különféle állami megrendeléseken dolgoztak, melyeket Gitta szerzett be, ebből éltek, este pedig szenvedélyes beszélgetésekbe merültek az élet értelméről, a belső szabadságról és a kreatív lehetőségekről. Ahogy a fa nedve, életnedve az Ég felé tör, mert a fényt keresi, kérdéseivel úgy fordult Gitta Hannához, hogy segítse megtalálni a kapcsolatot saját belső fényforrása felé. Hanna azt javasolta, írja le, mi gátolja őt ebben s milyen változást szeretne. Mikor Gitta felolvasta listáját, Hanna szólni akar, de hirtelen megáll és figyelmezteti Gittát: „Vigyázz, többé nem én beszélek.”
És Gitta ezt hallja: „Le fognak szoktatni a fölösleges kérdezősködésről. Vigyázz, mert rövidesen elszámolást kérnek tőled. Fel fognak szántani nyughatatlan kereséssel. Meg fognak keresztelni az Élet Vizével. Új nevet fogsz kapni. Megvan az új név, de nem bonthatom fel.”
Hosszú csend után, mintha egy időn túli mélységből jönne a kérdés Gitta felé: „Ismersz?” Gitta az emlékeiben kutat, a megfogalmazhatatlan határmezsgyéjén, minden erejével igyekszik az elválasztó rétegeket fellazítani, de nem tud áthatolni a sűrű ködön, melyek régóta rátelepedtek.
A kérdés ismétlődik: „Ismersz?” Gitta tudja, hogy belső mestere szól hozzá, hogy mindig őt kereste, de csak dadogni tud. Ez 1943. június 25-én pénteken, délután háromkor történt Budaligeten, egy kis parasztházban. Így indult be egy 17 hónapon át tartó tanítássorozat, melyből 88 lejegyzett beszélgetés maradt ránk. Az elsőről Hanna így számol be: „A beszélgetés alatt észlelésem kitágult, meglepő pontossággal láttam mindent és tudatában voltam mestered megelevenítő jelenlétének. Meg kellett találnom a pontos szavakat arra, amit rajtam keresztül mestered közölni akart.”
Hanna nem volt soha „transzban”, teljesen természetes maradt. Gitta megélése szerint: „A beszélgetés alatt egy, számunkra ismeretlen intenzitású erőtér vett körül bennünket, mely testünk minden sejtjét áthatotta. Egy eddig nem sejtett erő ragadott meg bennünket. Néha Hanna jól ismert arca megváltozott és majdnem ijesztő fenséget tükrözött.” Időnként Gitta maga mögött félkörben sorakozó hatalmas erők jelenlétét érzi, és tekintetük Gittára szegeződik.
SE: Gitta miért gondolta, hogy a belső mestere, mit tudunk az ő spirituális hátterükről, Hanna hátteréről?
KGY: Gitta mindig azt ismételgette: „Teljesen hétköznapi emberek voltunk, ezért választottak minket, bemutatni, hogyan változtathatja meg az isteni tanítás a teljesen banális emberek életét.” Úgy érzem, ez persze túl nagy szerénység. Tény, hogy a négy fiatal művész teljes lényével a saját korában élt és egyfajta modernséget testesített meg. Egyikük sem gyakorolta a vallását, minden dogmatizmustól mentes, szabad emberek voltak, tele humorral és életszeretettel.
A kis csoport lelke Hanna volt, „bámulatosan erős koncentrációs képességgel és intuícióval rendelkezett. A mindennapi élet kérdéseit nagy gyakorlati érzékkel, világos pszichológiai megközelítéssel és ki nem fogyó humorral oldotta meg.” Rajztanárként „legerősebb törekvése az volt, hogy az Új Embert, a félelemtől megszabadult alkotó egyént felébressze bennünk” – emlékezett rá egyik tanítványa, Székely Vera. Gitta, úszóbajnoki karrierje után, a művészi alkotásba vetette magát, hihetetlenül tehetséges volt, mindenhez értett, éppúgy, mint Hanna. Ők ketten grafikusok voltak, mindig együtt dolgoztak, könyvillusztrációkat, reklámokat és hirdetéseket, plakátterveket készítettek és folklórkiállításokat rendeztek, remekül kiegészítették egymást.
Lili fizikoterápiával foglalkozott, minden érdekelte, ami szellemi érték, és ami gyógyító erejű test és lélek számára. Sokféle mozgásterápiát tanított, kitűnő pedagógus volt. József bútortervező volt, Gitta őt tartózkodó és csendes emberként jellemezte, aki szeret olvasni, kertészkedni és elmélkedni, és fanyar humorával ledönteni minden bálványt.
Hanna az, akiben a legtisztább igényesség lángol, és aki látnoki képességet kapott, ő a teremtő világban él, de ezt humorral palástolja. Széles látókörű érdeklődése, lelkesedése „ragályos” barátai számára. „Őt kiképezték az angyalok erre a szerepre”, de nem könyveken át. Ismerte ugyan a Bhagavad-gítát és Ramana Maharshi tanításait, Lao-ce Tao te kingjét, de leginkább az Evangéliumok vonzották, Jézus személye, tanítása és példája. Órákat tudott tölteni templomokban, csendben átadva magát Jézus élő jelenvalóságának. A Nagyhetet és a feltámadás ünnepét a máriaremetei templomban töltötte. Gitta szerint, mihelyt hírt kapott papavatásról, festményt vagy fametszetet készített a frissen felszentelt papnak, amit személyesen adott át neki, áldásként. Képei sohasem a megfeszített Jézust ábrázolták, hanem a vihart lecsendesítő Jézust, vagy a tanító és a feltámadt, megdicsőült Jézust. Nekem megvan egy fametszet-sorozata, amely a Miatyánk tíz mondatát illusztrálja.
SE: Hanna katolikus volt?
KGY: Dehogy, Hanna zsidó származású volt. Lili, Hanna és József mindhárman úgynevezett „felvilágosult” zsidó családba születtek, akik nem tartották a vallásukat. Szüleik és nagyszüleik is asszimilált zsidók voltak, és mélyen magyar érzelműek. Hanna mindig magyar szoknyákat és mellényeket hordott, rajongott a magyar népművészetért. Hanna által fedezte fel Gitta is a magyar folklór szimbolikus nyelvezetét és erejét. Hanna meglátása szerint a magyar népművészet egy igen magas rendű szellemi tanítás és üzenet hordozója, egy egyetemes tudás kulcsa. Lakásukban hihetetlenül gazdag gyűjtemény tanúskodott erről, fafaragások és hímzett párnák, pásztorbotok és ládák, ruhák és szőttesek, keszkenők és köcsögök, amit sajnos lebombáztak a háború alatt. Gitta szerint valóságos múzeum volt az a Dunára néző nagy műteremlakás a Szabó Ilonka utcában, a Halászbástya alatt. Én csak fényképekről ismerem.
SE: Ezt honnan tudjuk?
KGY: Gittától, mert sokat kérdezgettem őt.
SE: Ti, ugye, barátnők voltatok?
KGY: Barátnők lettünk és munkatársak, de Gitta elsősorban lelki édesanyám volt. Talán tizenkét éves lehettem, mikor először betoppant az életembe sugárzó lénye, hála Édesapám széleskörű baráti kapcsolatának, aki ismerte mindazokat, akik őrizték a magyar hagyományokat. Ezt akkoriban csak úgy suba alatt lehetett megélni. Rábay Miklós alapította az Állami Népi Együttest, ahol Gitta jelmez- és díszlettervező volt, tolmács és öltöztető, intendáns és mindenes. Az együttes fergeteges sikereket aratott külföldön, emlékszem, amikor Gitta a kínai útjukról számolt be, én ittam minden szavát, elbűvölve. Halvány emlékem van arról, hogy édesapám Gitta bátyját, Ottót is ismerte…
SE: Ki volt a te édesapád?
KGY: Édesapám pozsonyi születésű volt, majd a trianoni békediktátum következtében a család Budapestre költözött, ahol ő vegyészmérnök lett. A háború előtt Szabó Dezső titkára volt, majd a Szabó Dezső Társaság lelke. Mély magyarságszeretetre nevelt bennünket. Családunk is beleesett a kitelepítések idején a teljes kiszolgáltatottságba, a kitelepítők háromnegyed órát engedélyeztek szüleimnek, hogy összepakolják a Zugligeti utcai házból a legszükségesebb holmikat. Ők persze inkább a négy apró gyerek kezét és a biliket ragadták meg, mintsem az ezüstkanalakat vagy a festményeket és a bútorokat… De soha, soha nem hallottam őket panaszkodni, hogy mindenüket elveszítették. Édesapámnak gyönyörű hangja volt, több egyházi kórusban is énekelt, és eltökélte, hogy sok-sok ősi magyar népdalt megtanít nekünk, kimeríthetetlen volt ebben, és meséket, verseket, magyar táncokat és ősmondákat, – ezt az „örökséget” úgy hívta, „apatej”: „Nem hagyták, hogy látható örökséget hagyjak rátok, hát láthatatlan és halhatatlan örökséget adok át” – mondogatta. A zugligeti házból végül is, különféle állomásokon keresztül, a Szabadság hegyen kötöttünk ki, Gittáékhoz közel. Akkori szokás szerint ugyan összezsúfolódva három családdal, de szüleim vidám szeretet-szigetté varázsolták otthonunkat, ahol dal, zongora és hegedű szolt, versek és történelmi tanulmányok, a szépművészeti kincsei, s a lelki értékek felfedezése volt a téma, nem a politika.
SE: Mi volt a bűnötök?
KGY: Főképpen a keresztény hit, azon kívül édesapámat, aki az élelmiszerkutató intézet igazgatója volt, a háború alatt azzal bízták meg, hogy Ausztriába mentse az intézet drága felszereléseit. Három év múltán, mikor hazajött, azzal vádolták, hogy „nyugatos”. Mély hite miatt persze kizárták a pártból, ezért duplán bűnhődnie kellett. Mint az első keresztényeké, szüleim példaképe a feltámadott Krisztus volt, a dogmákon túli szeretetvallást gyakorolták.
SE: Tehát tulajdonképpen ebben a körben ismerted meg Mallász Gittát.
KGY: De nagyon kevéssé, azt hiszem kétszer vagy háromszor találkozhattunk, télen.
SE: Miért jött hozzátok?
KGY: Gondolom barátságból, édesapám felé.
SE: Mallász Gitta édesapád-korabeli volt?
KGY: Igen, szinte egyidősek, néhány hónap különbséggel. Édesapám roppant sugárzó lény volt, akit mindenki szeretett, és azt hiszem, mindenki ismert, aki jelentős ember volt Magyarországon akkoriban, meg hát utána is.
SE: Amikor kétszer-háromszor megfordult nálatok Gitta, ez az ötvenes években volt?
KGY: Valószínűleg, talán 1955-ben lehetett.
SE: Mikor jött Franciaországba?
KGY: 1960-ban, Gitta lepedőbe csomagolta a tizenkét fekete füzetet, mely a Beszélgetéseket tartalmazza, és kis bőröndjébe rejtve hozta ki. A vámnál félt, mi lesz, ha megtalálják, de probléma nélkül ment minden. A háború után tizenöt évig kellett őrizze azokat otthon titokban, hiszen szó sem lehetett a Rákosi-rendszerben, de Kádár alatt sem dobra verni az angyalok szavát, mert azonnal a Lipótra zárták volna be.
De mi csak 1965-ben találkoztunk újra, már Párizsban, egy hihetetlen „véletlen” folytán. Nem tudtam, hogy Gitta Franciaországban él, és persze ő sem tudott semmit rólam. Egy nap telefonáltam a szüleimnek a postáról, ez 1965 augusztusában történt, annak idején csak postáról lehetett hívni, és várni kellett a kapcsolásra akár öt-hat órát, nyilván kellett, hogy valaki felszabaduljon, aki lehallgatja majd a beszélgetést. Egyszer csak bemondták, hogy Budapest és hányas fülke, és rohantam oda, boldogan bíztattam szüleimet, hogy minden rendben van. Persze nem volt minden rendben, de meg kellett őket nyugtatni. Mikor kiléptem a fülkéből, egy idős hölgy megszólított magyarul, mert a fülkén át hallotta a magyar szót: „Te magyar vagy?” Mondom: „Igen, igen.” Bemutatkoztunk, Rosie Rey-nek hívták és meghívott egy teára a műtermébe. Útközben elmesélte, hogy festőművész és a Gurdjieff Kör egyik oszlopos tagja, ismeri Suzuki mestert és más híres japán zen mestert.
SE: Kik jártak akkoriban ebbe a Gurdjieff Körbe?
KGY: Magyarok közül csak Péterfalvi Mihályt tudom említeni, aki aztán Budapestre költözött, ő fordította le magyarra Gurdijeff könyveit. Mme de Zalzmann és Henri Tracol vezették a kört, már csak azokra emlékszem, akikkel baráti kapcsolat szövődött: Jean-Louis Blard akupunktúramester, Robert Vigne gyógyász, Gilbert Huguenin híres fogorvos. Mihály felesége, Péterfalvi Éva festőművész volt, vele hetente találkoztunk, mikor Gitta bevett engem is Az angyal válaszol fordítókörbe, minden találkozás igen boldogító volt számomra.
SE: Te mikor kerültél Párizsba?
KGY: 1965. július 30-án.
SE: Először milyen célból jöttél?
KGY: Hogy elmélyedjek a sumér nyelv titkaiban a Sorbonne Egyetemen. Nagyapám példaképe Kőrösi Csoma Sándor volt, lelkesített az ő magyarságszolgálata és rendíthetetlen hite. Gyermekkoromban számtalanszor végigjártuk a térképen hosszú útjának különféle állomásait. Akkoriban az őshazakutatás tabutéma volt, ki se volt szabad ejteni Kőrősi Csoma nevét. Engem szenvedélyesen érdekeltek az őstörténeti kutatások, titkos vágyam volt megtalálni az ősnyelvet…
SE: És azt Párizsban kerested?
KGY: Igen, mert Magyarországon nincs sumér tanszék, és vonzott a francia kultúra, költészet, művészet és a Sorbonne hírneve. Régóta tanulmányoztam a régi képírással írt nyelveket, persze leginkább az agglutináló, a szótagíró és az urál-altáji nyelvek érdekeltek, mert tudtam, hogy a finnugor vonal politikai dolog.
SE: Ezeket a sumér agyagtáblákat találtad meg a Louvre-ban?
KGY: Először a Sorbonne 4. szekcióján, az Antiquités Assyro-Babyloniennes osztályán kellett évek hosszú során át megtanulni és megfejteni az ékírásos táblákat, René Labat professzor és Jean Bottéro szárnyai alatt. Csak azután kérhettem Maurice Lambert mellé felvételemet a Louvre-ba, hogy ott a vallási és gyógyászati szövegeket tartalmazó táblákkal foglalkozhassak.
SE: Mit jelentett neked a spirituális utad szempontjából ezeknek a tábláknak az olvasása? Akkor már felmérted, hogy mit fog ez jelenteni?
KGY: Nem, mert eleinte a magyar nyelv ősi megjelenési formáit kerestem, de hamar megigézett a sumér vallás és misztika, gyógyászat és költészet ereje. Sokkal többet találtam, mint reméltem. Az Inannához intézett zsoltárok szépsége és a női minőség fontos szerepe, különösen a gyógyászatban, igen mély tudásról tanúskodnak. A gyógyítás női hivatása megfogott.
SE: És ahhoz, hogy a férfiak gyógyítsanak, ki kell fejleszteniük a női érzékenységüket?
KGY: Igen, ki kell nyílni és helyet adni önmagukban a női befogadó erőknek, érzékenységnek, ez az első lépés. A ráhallgatás és a figyelem, az alázat és az együttérzés, az irgalom és a türelem, a remény és hit ékjelei mind női minőséggel függnek össze.
SE: Kik azok a női misztikusok, akiket megismertél Franciaországban?
KGY: A régiek vagy maiak? Franciaországban és Olaszországban végigjártam a híres szent helyeket és kolostorokat, ahol a legmeghittebb szentjeim éltek, hogy áldásukat kérjem. Boldog voltam, mikor Vilniuszban eljutottam Fausztina nővér kolostorába is, mikor a lányom ott dolgozott. Ilonka lányommal elzarándokoltunk a Béguinekhez Belgiumba és Hollandiába, Marguerite de Porète és Hadewijch d’Anvers különösen nagy hatással voltak rám. Az élők közül Marthe Robinnel való találkozás volt a legdöntőbb számomra 1972-ben, ő stigmatizált szent volt és Chateauneuf de Galaure-ban élt.
SE: Párizsban találkoztál újra Mallász Gittával?
KGY: Igen, ott szakadt félbe az előbbi történet, hogy 1965 augusztusában a postán egy idős magyar hölgy, Rosie Rey meghívott egy teára. A Rue Froidevaux-n lakott, és mikor bezárta a kertkaput, mondta: „Csöngess be nyugodtan, egy magyar barátnőm lakik itt, kinyitja neked az ajtót”. És ott találtam magamat szemtől szembe Gittával, aki játékosan rám ripakodott „Hát te mit keresel itt?” Persze potyogó könnyekkel a nyakába ugrottam, és attól kezdve ő lett a mamám, tényleg mondhatom, hogy adoptált, vigyázott rám minden téren. „Na, ez a pulóver, ami rajtad van, nem elég meleg. És van elég takaród? Fölmegyek hozzád, és megnézem.” És inspekciót tartott a padlásszobámban, van-e elég lábasom, mit eszem, stb. Néha idegesített, mert inkább a szellemi dolgokról akartam beszélni vele, de Gitta elsősorban a testi egészségem fölött őrködött, lángpallossal. A terveimről faggatott, megosztottam vele a sumér kutatások élményét, jeleztem, mennyire érdekel a természetgyógyászat és a pszichológia, hogy a szenvedő embereken segíthessek. Hamarosan egy nagy összetörettetés ért engem, nagyon mélyre kellett leszállnom, talán „aki dudás akar lenni” alapon. Most már hálát adok mindenért, ami történt. Az eset következménye viszont az volt, hogy Franciaországban maradtam. Gitta látta, hogy egyre mélyebb depresszióba süllyedek, és megérezte, hogy végezni akarok magammal. Bár neki csak annyit mondtam: „Gittám édes, ne nyugtalankodj, egy hosszú utazás vár rám, majd hírt adok neked magamról, mihelyt tudok.” Ő persze rögtön megértette, hogy miről van szó, csak rám kellett nézni, és azt válaszolta: „Semmi baj, de ha nem abszolút sürgős az utazásod, akkor előbb szeretnék neked odaadni egy kéziratot, amit rám bíztak, fontos számomra a véleményed, hogy érdemes-e kiadásra és szükséges lenne-e a franciára fordítása.”
SE: És ez volt Az angyal válaszol?
KGY: Ekkor még „A négy hírnök” volt a címe. Csak 1988-ban, az első magyar kiadáskor kapta „Az angyal válaszol” címet.
SE: Melyik részt kaptad?
KGY: Az elejétől a 42. beszélgetésig. Hangosan kezdtem felolvasni a padlásszobámban körbe-körbe forogva, lázban égve deklamáltam az éltető, magyarul zengő szöveget, néha az örömtől és hálaadástól térdre hullva potyogó könnyekkel és ujjongva. Az Angyal szavának ereje, mint az ősi ráolvasó rigmusoké, a sejtjeim mélyéig hatolt. „Emberré lesztek, ez a Fok, mit megteremteni a feladatotok.”
SE: Mit gondoltál erről?
KGY: Szinte extázisban voltam, mondtam Gittának, hogy ez csodálatos, a legfontosabb, amivel életemben találkoztam, ezt nekem írták. És azért írták, hogy életben maradjak. De fogalmam sem volt arról, hogy Gitta személyesen élte át az eseményeket, és benne volt.
„A világ szomjúhozik, a Forrás bennetek. A világ kiállt, a csend bennetek. A világ sír, nálatok az egyetlen ír. Kegy a törvény felett. Híd az örvény felett. Sikoly helyett mosoly. Téboly helyett béke. Nem a háború vége, de az ÚJ. Hozzátok le végre!”
SE: Akkor mennyi ideje ismerted már Gittát?
KGY: Majdnem egy éve, talán nyolc hónapja, körülbelül egy éve. Sokszor találkoztunk, ismerte a barátaimat, tudtam, hogy Indiában járt és ott mesterekkel találkozott, hogy a zürichi Jung Intézet igazgatójával, Aurigemma professzorral tanácskozott egy fontos magyar kéziratról, amit rábíztak. Gitta mindig mókázott, sziporkázó volt, sugárzott, mint a nap, de magáról lényegében sosem beszélt. A másik ember érdekelte, és mindenkiből ki tudta hozni a legszebbet, a leginkább építőt, a rejtett tehetségeket és készségeket, amikről az illető nem is tudott. Mikor nekem kölcsön adta a Négy hírnök kéziratát, meg akartam az egészet tanulni kívülről, mert azt hittem, hogy nem szabad lemásolni. Aztán egyszer megkértem Gittát, megengedné-e, hogy lemásoljak egy-egy részt belőle, mert nem tudok mindent megtanulni, és ez a tanítás életszükséglet számomra. „Persze, nyugodtan másolj le részeket, de ne add oda senkinek.” – mondta. A kéziratban Gitta nevét egy A betű helyettesítette, amiről arra következtettem, hogy Anna, vagy Anikó a szereplő neve. A többi név – Hanna, Lili, József neve helyes volt. Ki gondolta volna, hogy Gitta részt vett a beszélgetéseken, és ő az események egyetlen túlélője? Gitta annyira tapintatos és diszkrét volt e témában, az volt a gyanúm, hogy bele se nézett a kéziratba. Ezért folyton győzködtem, hogy milyen szép és meg kellene ismernie, sőt, nemcsak franciára kell lefordítani, de a világ minden nyelvére, mert ez a legfontosabb könyv, ami a 20. századnak adatott. És micsoda kegyelem, hogy magyarul kaptuk ezt a hihetetlen ajándékot!
SE: Miért titkolta ezt el?
KGY: Nem titkolta, csak mélyen tisztelte a másik ember véleményét, de ha valaki élő tápláléknak érezte, akkor idővel felfedte magát.
SE: Értem. Nem akart senkit sem befolyásolni.
KGY: Nem akart senkit sem befolyásolni. Hogy ne azért olvassam el, mert ő adta és örömet akarjak szerezni neki. Azt akarta, hogy én magam fedezzem föl.
SE: Akkor hány éves volt Gitta?
KGY: Hatvanvalahány. Gitta mindig szeretett volna egy kislányt, ezért „örökbe fogadott” engem. De csak a tanulmányaimról, étkezésről, Ramana Maharshiról, Jungról, az iráni szufi mesterek látomásairól beszélgettünk, az angyal témában hagyott boldogulni, érlelődni. Egy nap telefonon bejelentettem neki: „Na, Gittám, égből jött érvem van, a „Négy Hirnök” résztvevőivel álmodtam, és te is köztük voltál, csak sokkal fiatalabban”. Mire ő rákérdez: „Hanna milyen volt?” Kezdem leírni: „Az álmomban Hanna alacsony és kékszemű volt, vékonyka, és szőke haját oldalkontyba, a fülére tekerve hordja. József magas és bajuszos, barna szemű, csendes, kicsit ironikus mosollyal.” „És Lili?”- kérdezi. Leírom, hogy világosbarna a haja, és vékony, de izmos a teste, és roppant finom az arca. És hozzáteszem: „Te is benne voltál, ez azt jelenti, hogy el kell olvasnod a kéziratot.” Ezután nagy csönd, és ismétlem: „Gitta, te benne voltál!” A vonal másik végéről hallom a választ: „Benne voltam.” Persze azt hittem, hogy az álmomról van szó. Akkor elismételgettük négyszer-ötször, hogy „Benne voltál”, „Igen, benne voltam”, míg végre megértettem, potyogó könnyekkel, hogy igazában benne volt. „De miért van a szövegben A a te neved helyén?” „Mert nem akarok senkit befolyásolni.” Gitta ennyire tapintatos volt. Nem sokkal később meghívott a fordítócsapatba, és attól kezdve a kulcsszavakon dolgoztunk.
SE: És hányan voltatok Az angyal válaszol fordítókörben?
KGY: Öten voltunk, négy magyar és egy francia. De először meg kellett értenünk a szöveget, ami évekbe telik.
SE: És ki volt ez a négy magyar? Gitta, te, Péterfalvi felesége, Éva…
KGY: Talán Rosie, de nem vagyok biztos benne. Időnként Laci, Gitta férje is besegített.
SE: És ki volt a francia?
KGY: Hélène Boyer és néha Josette.
SE: Hélène Boyer él még?
KGY: Nem, meghalt, vele az Angyal válaszol első kiadását készítettük elő.
SE: Esetleg az Aubier Kiadóból valaki?
KGY: Nem, mert az Aubier-ben Dominique Raoul Duval-t és Françoise Maupin-t csak 1975-ben ismertem meg személyesen. Én leginkább Gittával találkoztam kettesben, meg Évával, akinél modell voltam, mi hárman sokat voltunk együtt.
SE: És mit csináltatok, amikor találkoztatok?
KGY: Hangosan olvastuk fel az Angyal-könyvet, majd rövid csend után megbeszéltünk egy-egy részt. Sokat kínlódtunk a fordítással, nagyokat nevettünk néhány abszurd megoldáson és sóhajtoztunk, hogy lehetetlen lefordítani. Közben átalakultunk, mármint én. Gitta csodálatos kitartással dolgozott a francia fordításon, tizenöt éven át.
Számomra óriási élmény volt, de ez aztán abbamaradt egy ideig, mert férjhez mentem, lett két gyermekem, és St Maximin-be, Dél-Franciaországba költöztünk. Gittával sokat leveleztünk, három évig nem láttam, majd az akupunktúramesterem vitt el hozzá Dordogne-ba.
SE: Ez mikor volt?
KGY: Azt hiszem, 1972-ben. Azelőtt a gyorsmetróval háromnegyed óra alatt nála voltam, de Haÿ-les-Roses-ból Gitta és Laci Dordogne-ba költöztek. Egy hetet töltöttem náluk, azalatt megújultam, magamra találtam.
SE: Melyik volt az a három év, amikor nem találkoztatok?
KGY: Kb. 1969-től 72-ig, időtlen idő volt.
SE: Miért fontos az Angyal válaszol, mennyiben misztikus mű?
KGY: Ez a dokumentum nem egy emberi misztikus élményhez visz közel, ez a mű inkább a kijelentések kategóriájába tartozik, mint a legmagasabb minőségű ősi szent iratok. Ez egy angyali üdvözlet. A budaligeti angyalok az Új Ember születését sürgetik bennünk fáradhatatlanul, a mai kor emberéhez szólnak. Bárkihez: „Van aki megérti, a többi nem. Hiába tanult, mégsem érti. Hiába nem tanult, mégis érti.” „Én lejövök hozzád, te feljössz hozzám.” Egy összeomló belső vagy külső rendszerben, mint az akkori, és egyre inkább a mostani, ezt üzeni az Angyal: „Ha láttok porladni valamit, higgyétek, a Fény közelít. Hírétől megremeg a föld és összedől, mit ki nem tölt az ÖRÖK IGE.” „Az Új világ hozzátok kiált születésért.” Valami egészen ÚJ van születőben. Rajtunk múlik létrejötte. Megújulás csak belülről indulhat. Négy művész kapta a tanításokat, akik nem jártak templomba, akik nem jártak zsinagógába, akik nem gyakorolták a vallásukat, ez a dokumentum előnye, mert így bárkihez szól. Szabad emberek voltak, a maguk korában éltek. Az elején kérdéseket tesznek fel a belső mesterüknek, akiről csak a 42. beszélgetésben derül ki, hogy Angyal, innen a cím: Az angyal válaszol. Három részből áll a könyv, az első rész Budaligeten, a második rész Hanna szüleinek a lakásában zajlik, a Keleti pályaudvar mellett, és az utolsó rész a Budakeszi úton, a hajdani Katalin zárdában megszervezett katonai varrodában, melyet Gitta vezetett, azért, hogy megmentse barátait a deportálástól és 135 zsidó asszonyt és kilenc gyermeket. Mikor 1944. december 2-án a nyilasok betörtek a varrodába, csak tizenhárom asszonyt találtak, a többinek sikerült elmenekülnie. A tizenhárom között ott volt Lili és Hanna. Ők nem akartak menekülni, mondván, hogy ha mindenki eltűnik, a nyilasok azonnal főbe lövik Gittát, mert a névsor elárulja, hogy hányan dolgoztak ott. Hanna pontosan tudta, hogy Gitta a Beszélgetések letéteményese és továbbadója. Hannát és Lilit a többiekkel együtt még aznap Ravensbrückbe deportálták és soha nem jöttek haza. Mégis örömhimnusz ez a könyv.
A 29. Beszélgetés így kezdődik: „Az öröm bölcsőjéről szólok. Gyűlölet, tűz, méreg – ez az öröm bölcsője. A teremtett világ az Ő teste… Egy titok van. Értsétek meg! ÁTALAKULÁS. AZ EMBER A NAGY ÁTALAKÍTÓ… ÁTALAKULATLAN ERŐ, FELHASZNÁLATLAN ERŐ ROMBOL, PUSZTÍT, MÉRGEZ. Pusztító erők nincsenek a helyükön. Ezért pusztítanak… Ami rosszat csak el tudsz képzelni, abból lesz az Új Jeruzsálem. MERT NINCS ROSSZ, CSAK A FEL NEM ISMERT FELADAT. HA NEM TESZED MEG, ELPUSZTÍT. A rossz az Öröm bölcsője… A tűz pusztít, de fölfelé örömlobogás.” „A mosoly a Megváltás példája… Ha olvasol egy könyvet, olyan közel hozod, hogy lásd. Ha engem olvasni akarsz, közeledned kell. Én a mosolyban lakom.” Az angyal tudta, hogy Hannát, Józsefet és Lilit elviszi a történelem vihara, és mégis örömhimnusz az egész tanítás, mely így végződik: „Zengjen a dal! A halál fölött a diadal!… Higgyétek, az öröklét immár a tiétek!”
SE: Tulajdonképpen az, hogy az angyal így magyarázza nekik, ebben a vonulatban, először szabad szöveg, és aztán rímes és verses szöveg, ez a személyükhöz igazodó tanítás, vagy van ennek valami sokkal univerzálisabb dramaturgiája?
KGY: Személyesnek tűnik, hiszen sok rész párbeszédformában zajlik, de a tartalma abszolút univerzális. Gitta mondta, hogy ők tudták, hogy csak rezonáló hangszerek voltak és az angyalok tanítása az egész emberiséghez szól, aki egy nehéz és izgalmas és drámai fordulatban van, mert vagy elpusztítja önmagát és az egész Földet, vagy pedig sikerül egy magasabb nívójú tudatállapotba lépnie.
SE: A magyar nyelvű beszélgetéseket később adták ki, mint a franciát, különös módon.
KGY: Gitta először franciául akarta megjelentetni a könyvet, ez 1976-ban sikerült is, remélve, hogy a francia kiadás után könnyebben megy majd a magyar.
SE: Az első kiadója Farkas József református lelkipásztor volt, aki szamizdatban adta ki. Tudsz-e erről valamit, hogy volt ehhez egyáltalán bátorsága? Sok szempontból kérdezem a bátorság szót, és másodszorra már egy kiadó, a Fekete Sas Kiadó vállalta föl. És nemrég jelent meg magyar fordításban, a te fordításodban Gitta első magyarázó kötete, Az angyal válaszol, ahogy én megéltem, címmel.
KGY: Péter Ágnes, Gitta meghitt barátnője vállalta a magyar kiadás intézését. A háború után ők együtt dolgoztak a Batthyány utcai műteremben. Ági a Katalinban ismerte meg Hannát és Lilit, de ő csoda folytán megmenekült. Mikor remény csillant fel a kiadásra, Ági rendezte sajtó alá a szöveget Gitta vezényletével. Ágival az összes magyar kiadót végigjártuk, az Európát, a Magvetőt, a Szépirodalmit, de senki sem merte vállalni a kiadást. Ági adta át a szöveget Éva néninek és Jóska bácsinak, akik törhetetlen hittel, bátran vállalták a kiadást és a terjesztést.
SE: Ez már később volt.
KGY: Mi pedig pénzt gyűjtöttünk itt, hogy lehetővé váljon a magyar kiadás. Farkas Jóska bácsi lánya, azt hiszem, Győrben valami nyomdában dolgozott, de csak éjjel tudta ezt kinyomni, de aztán csodálatos módon még könyvesboltokban is megjelent itt-ott, akkor már egyre szabadabb volt a levegő Magyarországon.
SE: Ez hányban volt?
KGY: 1988-ban. Ebből az első kiadásból hiányoznak még Gitta magyarázatai, ezek a 2005-ös kiadásba kerültek bele.
SE: Milyen magyarázó részek voltak ezek?
KGY: Gitta volt az egyetlen tanú, aki személyesen megélte az eseményeket és kapta az Angyalok tanítását Hannán keresztül. Az Aubier Kiadótól Dominique Raoul-Duval érdeme, hogy „kicsikarta” Gittából az átélés élményeit, melyek csak a második, az 1990-es francia kiadásba kerültek bele, mi onnan fordítottuk magyarra. Magyarul csak a 2005-ös kiadásban szerepelnek. Dominique, a 90-es francia kiadás előkészítésekor alaposan kivallatta Gittát, hogy mit érzett, hogy érzett…
SE: Fantasztikus, hogy harmincvalahány évvel később erre még emlékezett. Sőt, negyven.
KGY: Szinte ötven év múltán Gitta élénken emlékezett mindenre, amit átélt. Időnként jelzi, hogy milyen fényeket látott, vagy milyen illatot érzett, hogy milyen színjelenséget látott. Ezek nagy kincsek, hiszen csak Gitta tudta ezeket átadni számunkra. Az 1990-es kiadás ezekkel a magyarázatokkal jelent meg, ami azért is fontos, mert Gitta két év múlva „hazatért” az égi hazába…
SE: A kéziratokat Gitta hozta ki Franciaországba. Nem maradtak meg ezek a füzetek?
KGY: Sajnos, úgy néz ki, hogy nem maradtak meg. Gitta mondta, hogy szeretné rám hagyni a Füzeteket, és én tiltakoztam, hogy „Gittám, édes, amíg te élsz, legyenek veled, őrizzenek, semmi ok arra, hogy idő előtt elhozzam tőled a füzeteket.” És aztán már nem volt lehetőségem visszaszerezni a füzeteket, sajnos.
SE: Ha már a személyes megtapasztalásoknál tartunk, mert hiszen az Angyal-könyv is arra biztat, hogy mindenkinek személyes megtapasztalása lehet, hadd kérdezzelek a te személyes megtapasztalásaidról. Hiszen nyilván rád is hatott a könyv, meg egyáltalán nem véletlenül foglalkozol ezzel.
KGY: Igen, ez így van. Egyrészt Gitta megbízott ezzel, mert én sokszor kérleltem: „Gyere, együtt visszamegyünk Magyarországra és megpróbálunk erről beszélni”. „Nem, Magyarországot rád bízom” – hangzott újra és újra a válasz. Ami az én élményeimet vagy megtapasztalásomat illeti, ezekről nem szoktam beszélni. Csak annyit, hogy hatéves vagy hétéves lehettem, amikor az ágyam végén láttam egy gyönyörű, csodálatosan fénylő formát, aki nagyon szép volt, mosolygott és szólt hozzám. Az életemet végigkísérték az angyalok, géniuszok, mesterek, váteszek, táltosok, védőszellemek, ki hogy nevezi őket. Hatévesen megkértem az Angyalomat, hogy nagyon szeretnék egy kistestvérkét. Legalább egy évig minden este és reggel azért imádkoztam, hogy legyen egy kishúgom. És, csodák csodája, született egy kishúgom. Biztos voltam benne, hogy angyali imameghallgatás által. Az életem folyamán többször éreztem az angyal jelenlétét, de sokszor csak legyintettem, hogy ez biztos
kivetítés, mert nem lehet, hogy az angyalok számára én fontos legyek. Aztán volt egy halálélményem…
SE: Egy halálközeli élményed?
KGY: Egy halálközeli élményem, amikor tisztán megjelent az angyalom, és vezetett, de mondta, hogy ez nem az én órám, és segít, hogy visszajöjjek a földre. És hála Istennek vissza is jöttem…
SE: Ez nem érthető. Az angyal mondta azt, hogy…
KGY: Az angyal, szavak nélkül feltárta előttem képekben az életem folyamán mindazt a sok segítséget, áldást, kegyelmet, szeretetet, amit kaptam, de észre sem vettem. Mintha a „másik oldalról”, egy kitágult, mondhatnám teljes tudatszintből szemlélném életem eseményeit, nem az én „normális” tudatállapotom szerint, hanem az Ő fényében. Minden eseményt, ami addig történt, áthatott és megvilágított a szeretet fénye. Mintha belülről jött volna. Megjelentek előttem arcok, helyzetek, idézetek az Újtestamentumból, és néhány sor kivetült elém a naplóimból, olvasmányokból, tanáraimtól, mestereimtől. Egészen más szemszögből világítva meg a találkozásokat, álmokat. Az egész életem elvonult előttem, és éreztem hogy „nem vagy soha egyedül, égő szemekkel figyelünk és kísérünk.”
SE: Ez az a bizonyos nehéz életesemény volt, ami után elkezdtél ezzel komolyabban foglalkozni?
KGY: Igen. Ettől könnyebb lett minden, szárnyakat kapott az életem, és sokkal mélyebb kapcsolatba kerültem az Élettel, az ÉLŐ szívdobbanásával minden formában és anyagban. A mindenségben lüktető egység, a Fény-Mag tiszta lángja. Valószínűleg ezt kéri megőrizni Ady Endre: „A tüzet ne hagyjátok kialudni”, s az Angyal: „Szítsd a tüzet, én majd segítek”. Ezt éreztem nagyon erősen, felejthetetlenül erősen. Mintha egy titkos ütemre, szívdobbanásra táncolnánk együtt. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindig engedelmeskedem a Vezetőmnek, mert nagyon önfejű tudok lenni és vakmerő, sokszor hiányzik az alázat belőlem, de valahogy megérzem és felismerem a Segítőm hangját és jelenlétét, figyelmeztetését. És az angyalok elvárását felém. Mindannyiunknak több Segítője és Sugárzója van, a feladatai szerint.
SE: Kicsit erről még hadd kérdezzelek. Azt mondod, hogy rátaláltam magamra, rátaláltam az angyalomra. Tehát a magam és az angyalom az ugyanaz?
KGY: Az angyal szerepe az, hogy összekösse védettjét a felsőbb szinteken várakozó lehetőségeivel, hogy segítse híddá válni a teremtő és a teremtett világ között. Változás csak belülről jöhet. Mint Gittánál, akinek elege van a régiből és az ÚJ felé vágyakozik. Ezzel indul be az egész Angyalválasz. Egy belső MAG veszi át az irányítást, mely éberségre serkent, és fokozatosan leperegnek a régi ruhadarabok, kivedlünk az elavult bőrökből, mint a kígyó. Csak alázattal megy, hálaadással, sok felesleges kacattól megszabadulva, azt az imádatot átélve, hogy mindenben Ő van: „Legyetek új edény, Aranykehely! Átlátszó Aranykehely, melyben helyet lel, örök Életet lehel az isteni Szeretet.” (451. old)
SE: Mindenben Ő: Isten?
KGY: Igen, megtanít arra, hogy mindenben Őt lássam, az Istent lássam. Az angyal, mint egy vékony aranyfonal, összeköt bennünket az isteni erőkkel: szeretettel, fénnyel, sugallattal, indíttatással, küldetéssel, stb. Az angyal az ikertestvérem, fénytestvérem, aki segít, hogy ne csak kifelé, hanem befelé figyeljek. Hogy belülről, a Teremtő sugallatból jöjjön minden szó, tett, hogy ne a külső elvárások rabja legyek, hanem a Fény szolgálatában, szabadon éljek. Örömben: „Az Örök öröm az örökötök.”
SE: Tehát mintegy előképem az örökkévalóságban.
KGY: Igen, előképem, ez jó szó.
SE: Amelyet magammal azonosnak érzek.
KGY: Ez az, a legmélyebb önmagam, túl önmagamon.
SE: S miért kell ehhez több angyal?
KGY: Én nem számlálom őket. Csak azt tudom, hogy sok és nagy a feladatunk. Azt érzem, hogy az EGY különféle vetületekben jelentkezhet, a különböző funkciók szerint. Egy szép napon a kínai mesterem, Zhixing Wang, mikor beléptem a dozsóba, hogy csikungot gyakorlatozzunk együtt, hunyorogva és mosolyogva közeledett hozzám és vizsgálgatott, és azt mondta: „Te, tudod, milyen sok angyalod van?” Kérdezem: „Tényleg? És a taoisták is angyalnak hívják?” Azt mondja: „Bármilyen néven hívjuk őket, angyalok vagy jószellemek, ezek Fénylények. Az egyik kilencszer nagyobb nálad, ő a jobb oldaladon van, van egy a jobb válladon, van hátul a tarkódnál, van fölötted is, és alattad is, balra és jobbra és előtted. Rengeteg angyalod van.” Csodálkozom: „Tényleg, és te ezeket mind látod?” „Hát igen”. Erre odanyújtottam neki a füzetemet, hogy „Le tudnád őket rajzolni nekem?” És azonnal lerajzolta a füzetembe a sok védőangyalt. Tisztán látta, hogy ott volt mellettem legalább öt vagy hét különböző ilyen fényalak. Gitta is többször megjegyezte: „Neked nagyon erős angyalod van, és sok angyalod van, mert nagy a feladatod.” Persze ezt nem értettem és nem vettem komolyan, azt hittem, csak azért mondja, mert szeret engem. De megvallom, állandóan érzem az Égiek őrző-vigyázó tekintetét rajtam. Érzem irányításukat, amikor gyógyítok vagy tanítok, és a családi kapcsolatokban is. Csak az átadottság művészetét kell gyakorolni, átlátszóvá válni, hogy ne én okoskodjak, hanem nekik adjam át a szót. Hanna jobban mondja: „Az intuíció és az inspiráció metszéspontján vár bennünket az angyal, a belső mester.”
SE: Ezt lehet gyakorolni?
KGY: Úgy érzem, hogy lehet. Az ember időnként konstatálja, hogy már megint nem volt elég tömör és világos. Új tudatállapot szükségességét hirdeti az angyal. Gitta így jellemezte a Négy Hírnök szerepét: „Hóvirágok voltunk, az Új Tavasz hírnökei. Át kellett törnünk jégen, fagyon, viharokon. Nektek már könnyebb lesz.”
Az angyal megköveteli az önállóságot, az emberi méltóságot, a szabadságot. Így visz el bennünket az „Üveghegyeken túlra”, önmagunkba: „Mi ott lakunk a hegyen… a szív mélységében.”
SE: Köszönöm.
KGY: Én köszönöm a türelmedet és a figyelmedet. Hadd fejezzük be egy angyali üzenettel: „Csodálatos tükör van benned. Mindent megmutat ez a tükör. Nyugszik benned, és tükrözi ŐT, de csak akkor, ha csend van.”
Eredeti megjelenés: Napút, 2020. augusztus, online: https://epa.oszk.hu/03900/03995/00156/pdf/EPA03995_naput_2020_06_091-102.pdf