Péter Ágnes: Egy pap, aki életeket mentett

Ritkán szólalok meg nagy nyilvánosság előtt, szeretem a csöndet. Most szükségét érzem annak, hogy saját élményeimmel tanúskodjam azok mellett, akik tisztességét, emberségét, szolidaritását megtapasztaltam a 43-44-es nehéz időkben.

Nemrég a Mallász Gitta által közreadott “Az angyal válaszol” című különleges magyar dokumentum-gyűjtemény kapcsán beszélgetésekben vettem részt. Az egyik alkalommal, amikor megemlítettem a háború alatt igen sok magyar zsidó életét megmentő Klinda atya nevét, meglepetéssel tapasztaltam, hogy szinte semmit sem tudnak róla. Az is meglepett, hogy csaknem teljesen elmosódott a köztudatban egyes papok és laikusok mentőakcióinak ténye.

Klinda Pál – bátor, jóérzésű katolikus pap volt. A Ranolder Intézet igazgatójaként hadiüzemet létesített az Apostoli Nunciatúra és a Hadügyminisztérium néhány magasrangú tisztjének védelme alatt, hogy mintegy száz, zsidó származású nőt és gyereket megmentsen.

Ez a katonai varroda egy budai villában, a “Katalin”-ban működött, amely addig a vidékről származott és a Ranolderben végzett növendékek otthonául szolgált, normálisan 30-40 férőhellyel. A villa nagy kerttel és egy-két faházikóval is rendelkezett. Ide zsúfolódtak a menekültek, elfoglalva a pince- és padlástereket is. A terv sikere azon múlott, hogy létrejön-e egy rendezett “katonai varroda”. Ehhez segítség volt Klinda atya nővérének esztergomi fehérnemű varrodája, amely az intézmény legalitásához hozzájárult. A zavartalan termelés biztosítása érdekében az ott dolgozó nők a Nunciatúra és a Hadügyminisztérium dupla védelme alatt álltak, de származásukat szigorúan titokban kellett tartani.

A Katalin létszáma 120 körülire dagadt. Nők, kis gyermekekkel, s néhány férfi. Ezek a nők nem sokat értettek a varráshoz. Csodával határos módon sikerült az ittlévőket futószalag munkára betanítani és olyan fegyelmet elérni, hogy – ha izgalmakkal is – munkájuk végülis megfelelt a követelményeknek.

Az Apostoli Nunciatúra és a varroda között Klinda atya volt a kapocs. Folyton-folyvást aggódott védettjeiért. Gyakran, de mindig csak rövid időre látogatta meg az üzemet, s ünnepszámba ment, amikor botra támaszkodó alakja kifulladva (súlyos szívbajos volt) megjelent a kanyargósan emelkedő kerti úton.

A Ranolder Intézetnek a város különböző részein és az országban több épülete is volt. A többiben is rejtettek menekülteket. A katalin otthon közelében volt a Manréza, jezsuita szerzetesekkel, akikkel szoros kapcsolat volt, rendszeresen átjártak és segítettek minden területen. Náluk is bújtattak. Klinda atya legközelebbi támasza, későbbi utódja az igazgatói székben Bernát Elemér világi pap volt. Ez az etya rengeteget tett az üldözöttek mentésében. Tábori egyenruhában a bácsalmási gettóból hozta ki egy volt tanítványát, családostul.

Ezek a papok és segítőik igazi vagányok voltak. Mindenütt voltak kapcsolataik és ezeket remekül gyümölcsöztették. Hamis papírokat készítettek, főleg erdélyi menekültek adataival. A Vöröskeresztnél csak azt kellett mondaniuk, hogy “Klinda atya gyermekei” és már küldték őket megbízható keleti címekre (hogy előbb érjék a felszabadulást). Így jutottak sokan az egri püspükségre, ahol tőlünk függetlenül szintén voltak bújtatottak. Sokan menekültek meg eképpen, akár Pannonhalmán, vagy Slachta Margitéknál.

A Katalin otthonban, a mi üzemünket a pápai nuncius, Angelo Rotta is meglátogatta egy ízben. Ez segítség volt, mert növelte a hivatalos körökben, a szomszédságban a varroda tekintélyét. A benti hangulat javításához is hozzájárult. 1944 októberében, amikor a nyilasok vették át a hatalmat, az üzem helyzete is megváltozott. Novemberben a bentlakókra törtek a nyilasok és épp ékszültek elhurcolni őket, menetoszlopban, amikor a Budakeszi úton egy kocsi utolérte az oszlopot és hirtelen leállította. A kiszálló tiszt egy megújított menlevelet mutatott fel a hadiüzem számára. (A Nunciatúra telefonon értesült a történtekről és az SOS-t továbbította a Hadügyminisztériumnak.) A dühöngő nyilasok kénytelenek voltak elengedni az otthon lakóit.

A vészhelyzet megismétlődött december 2-án, amikor egy csapat nyilas katona betörte a kaput. Mallász Gitta, mint a “varroda katonai parancsnoka” fantasztikus merészséggel mentette meg a rejtőzködők nagy részét. A nyilasok ellen (azok nyelvismeret hiányát kihasználva) a szomszédos SS-katonánkat hívta be. Abszurd, drámai helyzet volt. Mallász Gitta így írt erről naplójában:

– “Az SS csapat láttára a magyarok zavartan hátrálnak. Visszanyerem a lélekjelenlétemet és a nyugalmamat. Mialatt a magyar parancsnok tétovázik, az egyik nőnek diszkrét utasítást adok, hogy minden asszony és gyerek azonnal meneküljön az SS-kerten át. Mire a ház mögött valami hihetetlen esemény játszódik le. A német nácik a magyar nyilasokkal szemben fedezik a zsidó nők és gyermekek menekülését. Két, kézigránátokkal felfegyverzett német katona őrzi két oldalt a kerti átjárót. Erőteljes mozdulatokkal bátorítják az asszonyokat: <<Gyorsan+ Szaladjatok gyorsan! Szaladjatok!>> Ezalatt a ház előtt a német tizedes, a magyar tiszt és én tárgyalni kezdünk. Klinda atya is megérkezik kifulladva…”

A tragikus napon végül csak 13 el nem menekült nőt tudtak deportálni a nyilasok. Az üzemben tartózkodók nagy része a határozottságának köszönhetően el tudott menekülni.

Az írás eredeti megjelenési helye a Magyar Nemzet (dátuma kérdéses)