Mallász Gitta csodálatos hétköznapisága
Nincs szükségünk csodákra, ha csodának éljük meg a jelent
1943-ban Hanna, József, Lili és Gitta – négy fiatal művész a Budapest melletti Budaligetre költözött. Hárman közülük zsidó származásúak voltak, és Gitta sem gyakorolta vallását egyedüli keresztényként. Ők négyen valami teljesen mást, valami újat kerestek, egy olyan igazságot, amelynek létét sejtették, de nem tudták, hol, hogyan találhatnának rá.
1943. június 25-én délután háromkor Hanna hangján keresztül hirtelen belső Mesterük szólalt meg. Ekkor kezdődik a hetente kapott tanítások sora. A legutolsó 1944. november 24-én hangzott el.
A háború vége felé Hannát és Lilit deportálták, Józsefet pedig munkasztolgálatba hívták be. Egyikük sem élte túl a megpróbáltatásokat. Gitta, az egyetlen túlélő feladata lett, hogy a 88 tanítást továbbadja. Ezt tartalmazza Az Angyal válaszol című könyv. Azóta számtalan nyelvre lefordították. Tanítása azoknak szól, akikben megvan a vágy és a felelősség, hogy kezükbe vegyék saját sorsukat. Igazi ajándék Gittával találkozni, akinek hétköznapiságán átsugárzik életszeretete.
Nouvelles Clés: Amikor „ Az angyal válaszol” című könyvet olvastam, Mallász Gittát valamiféle mítikus alakként képzeltem el. Az, akivel az Angyalok beszélgetnek, nyilvàn dicsfénnyel övezett szent, lenyűgöző bölcsességű, szinte földöntúli lény. De minden romantikus képzelgésem szertefoszlott, mikor egy mozgékony, kis termetű asszonnyal találkoztam, akinek sziporkázó humora, gyakorlatiassága, szenvedélyes életszeretete és áradó természetessége lenyűgözött.
Mallász Gitta: Bizony, én igencsak hétköznapi ember vagyok, és az, hogy az Angyal megszólított négy olyan prózai teremtést, mint amilyenek mi voltunk, kiválóan példázza, hogy mindenkinek lehetősége van kapcsolatba lépni saját Angyalával.
N. C.: Az angyalokról a mi kultúránkban érzelgős, gyermeteg képek élnek – hogy a giccset ne is említsem. Meglepődtem, hogy a könyv angyalai egyáltalán nem ilyenek.
M.G.: Azt tapasztaltam, hogy „az angyal más, egészen más.” Az angyal az én éltető felem, én pedig az ő éledő fele vagyok. Másként szólva: ő az én előképem, melyet a látható világban nekem kell megvalósítanom. Ő az én időn túli másom, én pedig az ő idő által behatárolt megjelenése. Ő intuitív kiegészítőm a Szellemben, én eszköze vagyok az anyagban. Egy nap, mikor a két fél egyesül, az élet Egy lesz.
N. C.: Egy nap… mégis hány évszázadot kell még várnunk addig?
M.G.: Az Angyalok világában ez a változás már küszöbön áll. De mivel ők nem a mi tér-időnkben léteznek, elég nehéz pontos választ adnom erre a kérdésre. Egy bizonyos, az emberiség hatalmas fejlődésen megy át. Egy nagy, ismeretlen tavasz, a születőben lévő új emberiség tavasza készülődik.
N. C.: Van valami sejtése arról, milyen lesz majd ez az Ismeretlen Tavasz?
M.G.: A természetben a tavasz minden évben eljön. Felébreszti, növekedésnek indítja a szunnyadó magvakat. Az emberiség számára ez a tavasz most jön el először. Most fejlődnek az új emberiség első csírái.
Tavaszodik. Mi életet rejt, annak nőni kell.
…..
Rövid az idő: Örök álom, vagy Örök Élet?
ELŐSZÖR FOG A FA TEREMNI.
Régóta őrizzük már.
Körbejárjuk a Fát. Előkészítjük a termést.
TERMŐRÜGYEK, NE KÉSLEKEDJETEK!
TÖRJETEK ÁT A RÉGIN! (33.Hanna)
Ma fordul minden.
MA — MINDÖRÖKKÉ! (59.)
Néha felvillan előttem, micsoda óriási esélye a mai embernek, hogy a fény-anyag test felé fejlődjön. Hamarosan felszabadul egy tavaszi Energia, mely elárasztja bolygónkat, mint egy zúgó folyam új tudatállapotra ébresztve az emberiséget. Mindenki annyit kap belőle, amennyit képes elviselni és továbadni.
N. C.: A könyv gyakran az Új Ember születését sürgeti. Ez ma is időszerű ?
M.G.: Hogyne volna időszerű? Úgy találja, hogy az emberiség már tökéletes és nincs szüksége további fejlődésre? A mai ember engem egy majdani mestermű hevenyészett vázlatára emlékeztet. Minden nagyjából jelen van, de még semmi sincs a helyén.
Emberismeret — az még nincs.
Mert EMBER sincs még.
OLY NAGY AZ EMBER, MÉG ÉN SE LÁTOM. (17.Lili)
És ami csodálatos, mi vagyunk egyszerre a művész és a műalkotás. Mi vagyunk saját magunk formálói. A nagy isteni terv nem elég önmagában. Mindannyian felelősek vagyunk érte és minden pillanatban részt vállalunk szabad akaratunkból az új teremtésében. Az ember híd a teremtett és a teremtő világ, az anyag és a fény világa között.
N.C.: És mi, emberek, most hol tartunk éppen?
M.G.: Gyermekek vagyunk még, de lassan elérjük a serdülő kort.
És ahogy csak egy bizonyos fizikai érettség után válunk képessé a testi szerelem megéléséhez, a léleknek is meg kell érnie, hogy képes legyen az egyetemes szeretet aktusát megélni. És mikor megértünk rá, kezdetét veszi nyughatatlan keresésünk. De mit is keresünk? Olyan szeretetet, amelyben nem csalódhatunk és egy olyan feladatot, amely folyamatosan lelkesít, talán az életünk értelmét. Kutatásunk csúcsán az intenzív izzásából kipattanhat a felismeréss szikrája: „egy vagyok a fény-lényemmel”. Ezáltal kitárulunk az univerzális szeretet felé. A világon egyedül az ember képes megélni egyénileg és kozmikusan az ég és a föld egységét. Megadatik neki a teljesség mámora és ebben az elragadtatásban halhatatlan, fényből való gyermeket fogan.
Megszületik a teremtés mesterműve: Mi magunk.
N.C.: Ezek csábító lehetőségek, de vajon nem csupán képzelgések-e? És segíthet-e egy angyal nekem megoldani bármilyen hétköznapi gondomat?
M.G.: Természetesen! Az első lépés, hogy tudatosítjuk magunkban, képesek vagyunk kapcsolatot teremteni az én fény-lényemmel, az angyalommal, úgy is nevezhetjük, hogy Belső Mesteremmel. A névnek nincs semmi jelentősége. Ez az esemény egy természetes találkozás.
VAN-E TERMÉSZETESEBB VALÓSÁG,
MINT HOGY MI BESZÉLGETÜNK? (28. Lili)
Csak meg kell fogalmaznom a kérdésemet, egyszerű szavakkal, pontosan, de fel kell tenni a kérdést. Az angyal egyetlen igénye az elmélyült figyelem.
Figyeljetek! …
A SZÓ TEREMT, MERT KIVON ÉS ÖSSZEVON.
KIMONDTAD A HIÁNYT, ÍGY JÖHET A SZIKRA. (36.Lili)
Csak a kérdéseim csúcsán kapom meg a választ és ez a válasz sosem kész recept. Az Angyal új távlatokat nyit, és ez segít abban, hogy magunk találjunk megoldást.
N.C.: Ez ilyen egyszerű volna?
M.G.: Igen, de a párbeszéd önmagában nem elég. Az angyal számára rendkívül fontos a tett.
Az autóbalesetem óta, körülbelül egy éve, barátaim, Bernard és Patricia Montaud közelében lakom. Megfigyeltem, hogy Art’ As elnevezésű központjukban a “helyes tett” művészetét tanítják. Ez azért érdekel, mert ez a technika nem arra való, hogy magasabb szférákba emelkedjünk, hanem hogy a mindennapi életben alkalmazzuk. A testbeszédet használják eszköznek, a „mozdulatlan ülést”. A mozdulatlan ülés segítségével szóra bírja a testet. Ahol kényelmetlen érzés keletkezik, abból lehet következtetni a megoldatlan problémákra. Én nem gyakorlom ezt a technikát, de mikor az Art’ As tagjaival találkozom, mindig elcsodálkozom, hogy egy szigorú tanítás, amely a helyes tett felelősségének megélését követeli, felébreszti az egyéniséget. Egy ilyen biztos alapra bármelyik angyal tud építeni.
N.C.: Próbált közben más szellemi ösvényeket is?
M.G.: Nem, az angyal az ellenkezőjét mondta:
— A név anyag. Keresd, ami mögötte van!
……
— A SAJÁT UTADON JÁRJ!
MINDEN MÁS TÉVELYGÉS (3. Gitta)
FELMENTELEK MINDEN FORMÁTÓL. (21. Gitta)
Ez az én saját utam.Természetes, hogy mások más utat járnak be, ha igazi a vezetettség.
N.C.: Önnek nincsenek tanítványai, nem alapított iskolát, ashramot. Hogyan lehet Önnel találkozni?
M.G.: Évente hat „író-olvasó” találkozót tartok Lyon-ban. Ezek a kérdezz-felelek jegyében zajlanak. Élvezem Az Angyal válaszol olvasóival való ping-pong játékot.
N.C.:Összefoglalóan mondóhatjuk, hogy az ön életszeretete ragályos?
M.G.: Ez igaz is meg nem is. Nem az én életszeretetem a ragályos, hanem az Angyalok üzenete. Az meg igaz, hogy az életszeretet fertőzőbb, mint bármilyen betegség.
N.C.: Ez az izzás nincs mások terhére? Nem zavar némelyeket?
M.G.: Zavar, az talán erős kifejezés, de tudom, hogy csalódást okozok néhányaknak mert nem vagyok egy újabb szárnyas példány az ezoterika állatkertjében.
Csak ezt bizonyíthatom: az Angyalokkal való találkozás természetes. Vége a nagy, romantikus borzongásnak. Az Angyalokkal a mindennapok apró tetteiben találkozhatunk. Már tökéletlenségünk egyszerű elfogadása megsejteti velünk a tökéletest. Csak az elvárások nélküli kiüresedés idézi meg a isteni jelenlétet. Csakis a szomjúság vonzza a mámorító italt. Nincs szükségünk csodákra, ha rá tudunk csodálkozni a mindennapok apró eseményeire.
A csoda már lent van, lábatok alatt.
Az új Világ nem ismer csodát.
Ami jönni fog,
megfoghatatlan Ős-Ok.
A régi csoda a zsámolya az Újnak.
Megbújnak ott a kicsik. (54.)