(Kardos Gyöngyi Margit gyűjteménye Az Angyal válaszol című könyvből a 2020. december 5-i olvasókörre)
1943. december 24, péntek
27. BESZÉLGETÉS, LILIVEL
— „Mennyből az angyal lejött hozzátok…”
Nem kell immáron sietnetek,
hogy meglássátok a Fényt.
Mert a Fény mindenhol lesz,
és nem lesz többé Betlehem.
Új Karácsonyt hirdetek,
melyre nem jön Húsvét.
Húsvét üres héj már.
Úgy tisztelik a fényt, a régi fényt,
hogy kioltják a lángokat.
Keserű hangon utalás a háborúra.
Puszta kövön, szalmán,
Állati párától melengetve
fekszik az Újszülött… tibennetek.
A kő jó, a szalma jó,
a meleg lehelet jó.
A düledező istálló, a hideg,
a sötét kívül rossz.
Ne féljetek!
A sárkány nem éri el az Újszülöttet.
A régi sárkány fája mellett áll.
Nem kell már a piros alma.
Látod Újszülöttet?
L. Nem.
— Pedig lásd!
SZÜLŐNEK HISZED MAGAD —
S Ő SZÜLT TÉGED.
Van-e kérdésed számomra?
L. Mi az ünnep?
— Megtört Mennyország.
Lefelé egy mozdulattal:
Amit ők csinálnak ott alant,
az széttört mennyország,
s többé nem lesz egy.
A régi darabkákon rágcsálnak.
Mi Új Mennyen dolgozunk.
Együtt dolgozunk.
L. Mi a jóság?
— Régi, rossz cserép, nem kell!
Mindenki ad ma „jóságot”. Szemét!
Csak Ő adhat, s minden csak ADATIK.
Megkótyagosodott kukacok „adnak”.
Mi csak hozzuk az Ő ajándékát.
Legyetek tiszták a „jóságtól”!
Ne legyen bennetek „jóság”!
Nem a rossz homályosította el a világot, hanem a „jó”.
A „jó” ember aki adakozik, segít,
s íme mit ad? Halált.
Ti „jók”, lakolni fogtok,
mert az új FÉNY, ami jön,
szétporlaszt minden hamisat.
Mi a tied?
L. Semmi.
— Mit adhatsz hát?
L. Magamból semmit sem.
— Elfajult, megromlott nemzetség! Jaj neki!
„Jó” kórházakat építetek az áldozataitoknak.
Te nem vagy „jó”.
De a JÓ általad lesz.
Kérdezz!
L. Hogyan lehetne a vallást és a tudományt egyesíteni?
— Az Új Fénynél fel fogják ismerni, hogy az EGY.
Mindig is EGY volt.
Mint ahogy dallam és ütem EGY és elválaszthatatlan.
A nagy zenekar minden tagja külön játszik.
De a szimfónia EGY.
Egyszer a hegedű vezet,
egyszer a mélyhegedű.
Egyszer a vallás, egyszer a tudomány.
De most — semmi!
Mert nem szolgálnak, és mindegyik vezet.
Főleg a dob, mert az a leghangosabb.
A karmester is szolgál a szimfónia szellemének.
Most még karmester sincs.
Azé a szó, aki a leghangosabb.
Hosszú csend.
Ég veletek!
1943. december 31. péntek
28. BESZÉLGETÉS, GITTÁVAL
Ma van az év utolsó napja. A Szilveszter estét mindig unalmasnak és üresnek találtam.
De ma alig várom, hogy mestereinkkel ünnepelhessem az újévbe való átlépést.
— Alfa Omega. Omega —Alfa.
A TEREMTETT EMBER
KEZDET ÉS VÉG KÖZÖTT VAN.
A TEREMTŐ EMBER
VÉG ÉS KEZDET KÖZÖTT VAN.
Kezdet és vég között van az idő.
Vég és kezdet között van az öröklét.
Az „Ó” év vége az „Új” kezdete.
Az „Ó” világ vége az „Új” kezdete.
A csoda Omega és Alfa között van.
Az ember ünnepli az ünnepelhetetlent ősidők óta.
A keskeny út kapuja Omega — Alfa.
Aki testtel — az időben — áthaladni óhajt,
az a halálba lép.
Aki szellemben — időtlenül —, az az öröklétbe lép.
Megmérheted az időt Omega és Alfa közt?
Elmúlt a pillanat — új kezdődik.
Közte nincs idő.
OTT VAN AZ ÖRÖKLÉT A KETTŐ KÖZÖTT.
Ajtó van az öröklétre.
Nem a kezdetnél — a végnél nyílik.
Az Atya meglöki a pillanatot, és az új pillanat nem a régi.
MINDEN PILLANAT HALÁLAKOR
BELÉPHETSZ AZ ÖRÖKLÉTBE,
A TEREMTŐ VILÁGBA,
ÉS ONNAN LÖKHETED A PILLANATOT TE.
Mindenki szeme előtt van, és nem látják.
Nyitott az ajtó,
de olyan keskeny az út,
hogy oda a született be nem léphet.
Ez a titok a legnagyobb:
Minden pillanat — a pillanat pillanata is — ajtó.
NINCS SZENT PILLANAT,
MERT MINDEN PILLANAT SZENT.
ÍGY ÉLTEK AZ „ÖRÖK”-BEN ÉS A „LÉT”-BEN,
MERT AZ ÖRÖKLÉT A KETTŐ EGYÜTT.
Labda vagy és játékos egyben.
Ne a kezdetre figyelj többé, szolgám,
mert a kezdet már a vég.
Ami kezdődik, végződik,
azon változtatni nem lehet,
mert az erő és anyag elindult.
Vég és kezdet közt,
ahol minden születik — oda figyelj!
Az egész teremtett világ egy labda.
Az Atya játszik vele.
Ráüt, de csak azért, hogy örömében visszatérjen.
MINDEN ENNEK MÁSA:
ÉGITESTEK — ATOMOK.
Csend.
Tanuld meg:
EGY BIZTOS VAN, ÉS EZ AZ ÖRÖM.
Mindenre van magyarázat.
Az örömre nincs.
Mi nem tudjuk megmondani, hogy miért örvendezünk,
de ez a mi szolgálatunk.
S amit kaptatok, örömforrás az örömteleneknek.
G. Kérlek, szólj még az örök pillanatról!
Nem tudtam jól felfogni.
— Az örök pillanat sugár az örök Fényből.
Az ember feladata,
hogy rést üssön a gömbön, amiben él.
A sugár behatol magától.
Nem kell a házat lebontani,
hogy világosság legyen.
Elég egy ablak.
A fény biztosan behatol.
Hogy felérj a végtelen Fényig,
túl kell, hogy jussál a teremtett síkon.
Különben nem éred el.
HA TÚLJUTSZ, MEGSZABADULSZ,
ÉS MEGSZABADÍTASZ.
Milyen csalóka ez a gömb belül
az ő napjaival, holdjaival
és végtelen terével, ami bizony véges!
Az ő évmilliárdjaival és évmilliárdjaival,
melyek semmik egy örökkévaló pillanathoz mérve.
Nincs börtön többé,
ha van rés, mely kifelé vezet.
Ez a rés a Megváltás.
Hisz többé nem foglyok, hanem lakók lesznek a gömbben,
Nem átok — de Áldás.
Nem sötétség — de Fény.
Nem gyötrelem — de Öröm.
Ez a kicsiny rés: a Megváltás.
Hosszú csend.
Vigyázz a mértékre!
Mert ami több, úgy le, mint föl,
az letérés az útról.
Ezért érzitek: sok — kevés.
A KETTŐ KÖZT VAN AZ ÚT: EL-ÉG.
Az „elég” az egyensúly
erő és anyag, véges és végtelen között.
Vigyázz, le ne térj!
A te mértéked egyszeri és sohasem ismétlődik.
Mindenkinek van kulcsa a mértékre.
Még egyet kérdezhetsz.
G. Észrevesszük a rosszat, és beszélünk róla.
Hol a határ a helyes tisztánlátás és a tilos ítélet között?
— A mérték. Fényhozó vagy.
Ismerned kelt a szemek gyengeségét.
Nem ítéletből.
HA EGÉSZ LÉNYEDET A MEGVÁLTÁS
SZÁNDÉKA TÖLTI KI,
AKKOR MÉRNI FOGSZ, DE NEM ÍTÉLNI.
AZ ÍTÉLET ŐNÁLA VAN.
Megfordul minden. Omega — Alfa a kiút.
Vigyázz, szolgám! Hét öröm van.
Találd ki, melyik a hét!
Feladatod nem könnyű.
Mindegyik a hét egy napjának vezérlő szelleme lesz.
Egy hét múlva válaszolj!
Búcsúzom.
1943. december 31. péntek
28. BESZÉLGETÉS, LILIVEL
— Mi nekem könnyű — nektek nehéz.
Mi nektek könnyű — nekem nehéz.
Mily nehéz szólni a legegyszerűbbről!
MINDEN MOZDULAT A TEREMTÉS MÁSA LEHET.
A lökés indít egy ponton.
Egy ponton elindul a mozdulat.
Visszatér.
Minden löketik és visszatér.
Csodás perspektívát jelez: a valódi mozgás kozmikus ritmusból indul.
Az ember törvénye más.
A tudás eltérítette egy picit.
Elég ez a pici, hogy minden megromoljon.
Ha az ember EGGYÉ válik az INDÍTÓVAL,
akkor a mozdulat neve: Megváltás.
Minden mozdulaté.
HA VISSZATÉR A MOZDULAT AZ INDÍTÓHOZ,
AKKOR MEGSZÜLETIK AZ ÖRÖM AZ EMBERBEN.
A leghitványabb ember is ember,
mert adni tud.
Egyetlen pillanat — túl korán vagy túl későn —
az az alma, a tudásé.
Az nem ennivaló. Az ember megette.
Magának tartotta az isteni tudást.
Nem az almában van a hiba, csak megenni volt tilos.
Ez a képe mindennek, ami emberi.
Mert lám — a tilos alma csábít,
hogy vegyünk, és ne adjunk.
CSAK ADNI!
NEM A TUDÁS A HIBA,
DE AZ, HOGY MAGUNKNAK TARTOTTUK.
A TUDÁS IS ÁLDÁS, HA ADOD.
MINDEN ÁLDÁS, HA ADSZ.
Adni csak ÁLTALA adhatunk.
EGGYÉ VÁLUNK AZ OKKAL, ÉS EZ AZ ÖRÖM.
A JÓ MOZDULAT ÁLTALA INDUL,
ÉS HOZZÁ TÉR VISSZA.
Adni taníts meg mindenkit,
akkor megszűnik az átok.
Nem te adsz. Te csak taníts adni!
Mindenki tud adni,
s minden mozdulat ezt szolgálhatja.
Belső mozdulat indítja a külsőt.
Munkádban is segítlek.
Figyelj!
AZ ÖRÖM A JEL.
Jegyezd fel, ki minek örül!
Ahol nem tud örülni, ott van az alma,
a megevett és nem odaadott alma. El vele!
Még a leghitványabb is, ki palástod alatt van,
megtanulhat örülni.
Ez az öröm:
Elindul… odaadja az örömet magából,
s újra visszatér, mint egy lélegzet.
A szívben van a kezdet és a vég.
AZ ÖRÖM AZ ÚJ VILÁG LEVEGŐJE.
Kérdezz!
L. Mi a béke?
— Nem szünet két háború között.
Béke még sohasem volt, de lesz.
Béke! — Csak áhítjátok, de nem eléggé.
BÉKE AZ ÚJ REZGÉS.
NEM HASONLÍT A RÉGIHEZ.
L. Ha nincs bennem béke, akkor nem tudok örülni.
— Bizony nem!
L. Jön az Új év, úgy szeretnék mindent
másképp kezdeni! Kérlek, segíts hozzá!
— Az én békém a te békéd.
Az én örömem a te örömed.
Úgy sáfárkodjál!
Végtelen az öröm.
Annyit kapsz belőle, amennyit adni bírsz.
Nincs határa, csak a te képességednek.
Érzem, hogy mestereink sokkal többet tudnának adni, ha képesek
lennénk intenzitásukat elviselni.
Nincs határa az örömnek —
se eleje, se vége, mert az öröm örök.
Én is csak annyit örvendezem,
mint amennyit neked adni bírok.
Te is csak annyit örvendesz, amennyit adni bírsz.
Örvendj hát szolgám, legyen teljes az örömed!
Boldognak, boldogtalannak adj!
Ne takarékoskodj vele!
Ez legyen a te új éved!
Kérdezz!
L. Mi a remény?
— Miért kérded, szolgám?
L. Mert érzem, hogy ez is kissé nőni kezd bennem.
— A remény is csak attól függ, mire irányítod.
Ha ŐBENNE reménykedsz, nem csalódsz.
Mert Ő ad mindent.
Reménytelen csak az istentelen lehet.
Vigyázz, szolgám!
Neked nem reménykedned kell —
reményt adni kell!
Nemcsak hinned kell — hanem hitet adni!
Ne csak szeress — szeretetre taníts!
Nehogy téged szeressenek!
Nehogy benned reménykedjenek!
Nehogy benned higgyenek!
Ez a súly, de könnyű.
Te könnyen hordod.
Mi ezt jól tudjuk.
Csend.
L. Olyan zavarosak a fogalmaim arról, hogy mi a spiritizmus, miszticizmus?
Lilinek a miszticizmusról — a közfelfogásnak megfelelő —kissé dagályos és
homályos képzetei voltak.
— Mert nem világos.
Régi ködök és gőzök,
melyek eltakarodnak, ha jön a hajnal.
Tudod, mi egy „titok”?
EGY LÉLEKBŐL FAKADT MOSOLY —
EZ A MISZTIKUM.
Hajótöröttek vacogó nyavalygása —
ez a spiritizmus.
Jelt kívánnak, és jel nekik nem adatik.
Ne halottakat idézzünk,
hanem az Örök életet!
S a szent tan ne rejtőzzön homályban,
hanem fennen ragyogjon!
Ki mit idéz, azt nyeri.
Hagyd a halottakat az ő halottjaikkal!
Addig idézték a halált, míg eljött.
Idézzük az örömet, és eljő az Ő országa.
Ne reszkető félelemmel, hanem ujjongó örömmel!
VAN-E TERMÉSZETESEBB VALÓSÁG,
MINT HOGY MI BESZÉLGETÜNK?
Hol a misztikum? Elsüllyedt.
Minden régi eltűnik.
Örvendeztél-e nekem ma?
L. Ó, igen!
— Add tovább!
A beszélgetést lejegyeztem, és utólag pótoltam a hiányzó ékezeteket. Lili mestere szól hozzám:
Utólag nem tehetsz semmit.
Mindent a maga idejében tegyél, még a vesszőt is!
Csodálkozom.
Ne hidd, hogy tréfálok!
Én a tréfát nem ismerem, de az örömet igen.
Az én békém szálljon le rátok,
mely nem az enyém, hanem az ÖVÉ.
Jöjjön el az Ő országa!